A főiskolai élet

A főiskolai élet

Most szeptemberben kezdtem meg utolsó évemet a bajai Eötvös József Főiskolán. El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan eltelt ez a három év. Úgy érzem mintha tegnap léptem volna át remegő lábbakkal a főiskola küszöbét. De a igazán nehéz része csak most jön.

Nem az a nehéz, hogy bekerülj egy felsőoktatási intézménybe, hanem helyt is kell állni. Olykor előfordul, hogy nem alszik az ember, mert Pató Pál úr módjára csak legyintett a tanulásra: “Hej, rá érünk arra még”.

A gimnáziumhoz képest hatalmas váltás volt a főiskolai élet. Hosszabb órák, hosszabb szünetek. A szünetek a csoporttársakkal jobban összehozott, hiszen lehetőségünk adódott a “csapatépítésre”. Az utolsó évünkre mindösszesen négyen maradtunk nappali tagozatos hallgató. A többiek már gyakornokokként levelezős évfolyamon folytatják.

Na de ha mesél az ember, akkor az elejéről kell kezdeni. Végzős gimisként a bátyám biztatására jelöltem meg a felvételiben az Eötvös József Főiskolát. A sikeres érettségi után jöttek az izgalmas hetek. Vajon fel fognak venni? Vajon elegendő pontom lesz, hogy szeptemberben én is egyetemista leszek?- Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben.

Majd júliusban végre megjött a várva várt sms. “Ön sikeresen elérte az EJF-ANA ponthatárát” Először el sem tudtam hittem, hogy ez a rövidke üzenet a jövőmet pecsételte meg.

Az első félév maga a varázs volt. “Nagygyereknek” érezhette magát az ember. Egyetemista vagyok. Aztán december közepén kezdődő vizsgaidőszakban kiderült, hogy itt nem elég a gimis tanulási mennyiség. Itt szóról szóra kell tudni az anyagokat, az utolsó betűre is emlékezni kell. Nincsen kiskapu: nem választható opció, hogy saját szavaiddal elmondod.

Számomra a másod-és a harmadév volt a legnehezebb. A legtöbb feladat ebben a két évben volt: beletanulni a tanításban, eltanulni minden titkát ennek a különleges és csodálatos hivatásnak. Volt itt minden: tanítási gyakorlat, óralátogatás, sok-sok pszichológia óra (ahol sokszor csak bólogattam, de közben fogalmam sem volt, melyik bolygón vagyok), tantárgypedagógia és a félelmetes szigorlat. De a rengeteg tanulás mellett a móka és a kacagás is jelen volt a mindennapjainkban. A közös ebédek, a közös élmények a csapattal.

Végül pedig célegyenesbe érkeztünk. Az utolsó évvel nézünk szemben, aminek a végén a négy év koronájaként lediplomáztunk. Őszintén bevallom, hogy nem sajnálom, hogy egy kis felsőoktatási intézményt, egy főiskolát választottam, hiszen nem csak élményeket, de barátokat szereztem egy életre <3

diploma-honositattasa-londoniapro-41607

Comments are closed.