Az utolsó nap

Az utolsó nap

Minden évben elő szokott fordulni, elérkezik az év utolsó napja. Mögöttünk áll az óév, amelynek minden percét ismerjük s mellette áll az újév amely ami titkot rejt magába. Mint valami üres könyv, amely alig várja, hogy minden lapjára egy aprócska csoda kerüljön.

De ne szaladjunk annyira előre, hiszen az idei évet össze kell foglalni, összegezni, hogy mi minden történt. A 2018-as év igazán mozgalmas volt, nem panaszkodhatok. Több fotózáson és versenyen is részt vettem, rengeteget utaztam, mondhatni bejártam az országot.

De vegyük sorba az év fontosabb pillanatait. Januárban ünnepelte a Babóca Blog az 1 éves fennállását. Márciusban részt vettem a Bács-Kiskun szépe versenyen ahol életem első helyezését értem el: I. udvarhölgy lettem. A következő esemény a Májusban megrendezésre került Magyar Világtalálkozó Szépe, ahol szponzori felajánlást kaptam, s a hó végén az 1000. követőt köszönthettem.

Júniusban elődöntőn vettem részt: a Szeged Szépe előválogató volt, ahol idén is döntős voltam. Július elején életem legnagyobb kalandjára indultam: a fél országot átutazva eljutottam Zalakarosra, ahogy a Kannavirág Szépén részt vegyek. A versenyek szempontjából augusztus egy igazán izgalmas hónap volt. 12-én a Kecskemét szépén versenyeztem, 22-én pedig a Baranya szépe elődöntőjére utaztam. Ezen hónap utolsó napjaiban kaptam meg a lehetőséget, hogy Komló szépén színpadra állhassak és ekkor indult el a blog weboldala is.

Szeptember mondhatni a siker hónapja az évben. 2-án Komlón királynővé koronáztak, majd elértük a 2000. like-ot. Októberben inkább a tanulásé volt a főszerep, nomeg a készülődésé a Baranya Gálára. November végén a Miss Beauty Queen versenyen vettem részt, ahogy első udvarhölgyként, azaz második helyezettként végeztem.

Az év legnagyobb versenye decemberben volt. 1-jén a Baranya Szépén versenyeztem. A nemzetközi versenyre való kijutás volt a cél. Második udvarhölgyként pedig teljesült az álmom: tavasszal életem első nagy versenyén fogok részt venni. Hónap utolsó napján, egyben az év utolsó napján pedig a weboldalon is 2000. olvasót köszönthettem.

Szeretném megköszönni első sorban a Családomnak és Páromnak, akik mindenben mellettem álltak, támogattak és fogták a kezem a nehéz s izgalmas percekben. Köszönöm azoknak a személyeknek, akik a versenyeken segítettek: a sminkesek, fodrászok, segítők, hogy minden tökéletes legyen.

Köszönöm a szponzoroknak, a versenyeket támogató cégeknek a sok-sok felejthetetlen ajándékot, terméket amiket kipróbálhattam, tesztelhettem.

De Nektek is olvasóknak, követőknek akik figyelemmel kíséritek munkásságomat, s versenyek előtt biztattatok. Remélem, hogy a jövő évben is tudok olyan tartalmakat hozni nektek amely elnyeri a tetszéseteket.

Mire ez a bejegyzés kikerül, addigra már 2019-et írunk, úgyhogy már csak előre.

Kívánok Mindenkinek sikerekben, örömökben (nomeg posztban) gazdag boldog Új esztendőt.

 

Comments are closed.