Hova, hova, de hova megyek ?

Hova, hova, de hova megyek ?

Jogosan merül fel olykor ez a kérdès az életem során, hova megyek. Állandóan mozgásban vagyok, aki követ sokszor találkozott utazós bejegyzéseimmel. A hétvégém egy úttal indult, mégpedig azért, hogy az Utazás Kiállításon rèszt vegyek.

Számomra nagyon jó élmény volt. Nemcsak a világ varázslatos helyeit ismerhettem meg, hanem kis Hazánk településeinek programjairól is tájékozódhatott az ember. 

Budapesten rendhagyóan a Hungexpo pavilonjai adtak helyet ennek a nagyszabású rendezvénynek. Idén már 42 alkalommal került megrendezésre az ország legnagyobb turisztikai kiállítása. Szinte az összes kontinensről érkezett kiállító. Az idei év külföldi díszvendége Algíria (Afrika) volt, míg a belföldi fókusz Bács-Kiskun megyére került. Az Utazás Kiállítás társ rendezvénye a Budapest Boat Show, amelynek a keretében hajó kiállítás börze várta a látogatókat.

A szombati napon én is kilátogattam. Ez előtt még nem voltam sose itt, viszont annál inkább izgatottan vártam. Elsőként a hajó és motorcsonak kiállítàst néztem meg. Őszintén engem annyira nem hozott lázba. Nő vagyok, így csak annyit tudtam róla megállapítani, hogy szép és tetszik, vagy sem. A helyszínen meg is lehetett vásárolni őket. Átlag ára egy vízijáró csodának kb 40.000-60.000 euró. 

Az utazás kiállítás jobban izgalomba hozott. A kiállítók rengeteg nyeremény utazással, szóró ajándékkal készültek az érdeklődőknek. Számomra nagyon tetszett, hogy az egész kiállítàsra vonatkozó játék volt: a megjelölt kiállítokhoz kell eljutni, felfedezni őket ahol pecsétet kaptál. Hogy egy se maradjon ki, így végig jártad az egész kiállítást. Szerencsére sikerült az összes pecsètet begyűjteni. 

Meglepetésként ért, hogy Baja is kiállítóként képviseltette magát. A Halászlé Fővárosa színes programkínálatával igyekezett a kirándulni vágyokat a városba csalogatni. Remélem sikerrel jártak 😉

A külföldi standok a Kína kiállítói nyűgöztek le teljesen. Igyekeztek érdekességekkel odacsalogatni az érdekődőket. Először a teás asztalt pillantottam meg, amely teljesen elvarázsolt. Gyönyörűen megmunkált és faragott volt. Az országra jellemző motívumokkal díszített szék és az edények is vissza adták Kína kultúrájának különlegességét. 

A kínai írást is bemutatták, hogy hogyan készítették a könyveket, illetve hogyan is kell a kínai betűket olvasni. Érdeklődésemet látva a művészetük iránt felajánlották, hogy amit szeretnék papírra vetnek. Így a blog neve került megörökítésre kínai betűkkel.

Összefoglalva egy tartalmas és egyben érdekes hétvégét tudok a hátam mögött. Azt hiszem jövőre is ellátogatok a kiállítàsra.

Comments are closed.