Utazás 2019: merre jártam az idei évben?

Utazás 2019: merre jártam az idei évben?

Alapvetően szeretem az utazást: a táj folyamatos változása valahogy megnyugtat és kikapcsol. Szeretek országhatáron belül és kívül is felfedezni. A 2019-es évben mind a kettő sikerült. Magyarországot is kicsit felfedeztem és eljutottam a kontinens 2 szigetére is. De merre is volt az utazás? A mai bejegyzésemben elárulom.

Tartalmas és egyben fárasztó volt az idei évem eleje: gyakorlat, záró vizsgák, szakdolgozat és az államvizsga. Eléggé elfáradtam, sőt szellemileg kimerített ez az időszak.

Az első fél évben volt a két nagy utazásom: London és Korfu.

A londoni út különleges volt: életem első repülése. Nagyon féltem és izgultam, mert eddig nem volt benne részem ezelőtt. Egy összefoglalót készítettem is belőle, ha ide kattintasz, akkor eltudod olvasni. Marandó élmény és szívesen ellátogatnék 2020-ban is a Brit fővárosba.

Ugyan csak hatalmas élmény volt a görögországi nyaralás. Ezelőtt még sohasem fürödtem a tengerben, viszont szavakba nem tudom önteni az akkor átélt pillanatokat. A Sisi kastély látogatása pedig a koronája volt a nyári pihenésnek: egy bakancslistás hely került le a listáról.

Az év második felében jártam külföldön és belföldön is. Balatont 2 alkalommal is meglátogattam: Siófok és környéke, illetve Balatonfüreden voltam.
A siófoki kirándulás alkalmával jártam Székesfehérváron és Fehérvárcsurgón. Legutóbbi helyszínen a kastély és a hozzá tartozó park rabul ejtett. Nagyon élveztem a fűben pihenve a pikniket.
Füred volt, ami teljesen elvarázsolt, hiszen az Anna bál helyszínén jártam.

Az ősszel egy családi kirándulás volt a szüleimmel Milánóba. Apának és anyának maradandó élmény volt, hiszen ezelőtt még nem repültek.
Azt hiszem anyát lenyűgözték a hegyek, leginkább amiatt, hogy mi itt az Alföldön lakunk, ezért mindig különlegesek számunkra a hegyek.
Összességében fárasztó nap volt, viszont annál nagyobb élmény.

2019-ben egy mozgalmas évet tudhatok magam mögött az utazás szempontjából is. Jó néhány kilométert megtettem, de minden egyes percét.
Reménykedem, hogy az előttem álló évben is lesz lehetőségem új helyeket felfedezni a világban.

Köszönöm, hogyha elolvastad a bejegyzésemet. Még több tartalmat a facebook oldalamon és az instagramon. Like-olj vagy kövess, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük